Mózes 2. és 4.
könyvében arról olvasunk, hogy az Isten által választott nép az Egyiptomban töltött 400 év után ismét elindul Isten szavára, és a 10 csapás, a Vörös tengeren való átkelés után nemsokkal végre ott áll az Isten által ígért föld, Kánaán földjének küszöbén. Isten parancsára Mózes tizenkét kémet küld ki ennek a földnek a felderítésére. Amikor viszont ezek a kémek visszatérnek, csak ketten vannak tele reménnyel. A többi tíz pedig minden lehetséges módon megpróbálja lebeszélni a népet és a vezetőket
arról, hogy elinduljanak és elfoglalják Kánaán földjét. „De óriások” is laknak azon a földön. "De…
ez a kicsi kétbetűs szó, és az, ami általában utána következik, több embert tartott
már vissza, mint bármi más. Mert ezután a kicsi kötőszó után általában azok az
okok állnak, amelyek biztosan elveszik majd a kedvet attól, hogy az ember
bárminek is nekikezdjen. Az óriások!" (https://www.teso.blog/2020/04/24/oriasaink/)
Vagy szintén
az Ószövetségben ott van Saul hadserege is, akit egyetlen óriás, Góliát tartott
félelemben és rettegésben. Hogyan? „A filiszteus pedig megjelent reggelenként
és esténkét, és kiállt 40 napon át!” (1 Sám 17,16) Éjjel nappal kiáll Góliát, és
mondja a magáét.
A mi
Góliátunk az ágy melletti helyért versenyez abban a reményben, hogy az ő hangját
halljuk meg először! Ébredező gondolatainkra sóvárog. Az aggódás szavaival
ébreszt, a feszültségről szőtt gondolatokkal kelt. Adósság. Hitel. Csapás.
Veszély. Csalás. Betegség. Túl magasra tett mércék. Hatalmas kihívások.
Párkapcsolat. Problémás családok és gyerekek. Depresszió. Hamis énkép. Kudarc.
Bosszú. Lelkiismeret-furdalás. Ott van velünk amíg reggelizünk, a fülünkbe
suttog, amint kilépünk az ajtón, árnyékként követi minden léptünket, odaragad
hozzánk. Ellenőrzi a naptárunkat, elolvassa a postánkat, szid és káromol: erre te már nem vagy képes; ezt már
lehetetlenség visszafordítani, látod Isten sem foglalkozik már veled, Isten sem
hallja kiáltásodat…
„Amikor meghallotta Saul és egész Izráel a filiszteusnak ezt
a beszédét, megrettentek és igen féltek.” (17,11) Ezek a mi óriásaink is,
amelyek vagy állandóan, vagy időnként felbukkannak az életünkben, bénítóan hatnak ránk. Sőt, a tőlük való
félelmet még át is örökítjük a körülöttünk élőknek. Átadjuk a félelmet
ahelyett, hogy reményt adnánk, ahelyett, hogy békét teremtenénk, és főképp
ahelyett, hogy tudatosan, minden idegszálunkkal, erőnkkel felidéznénk és összpontosítanánk
azokra az ígéretekre, amelyeket Isten nekünk vagy családunknak,
közösségeinknek, népünknek adott.
Érdekes, hogy az említett két történetnek két befejezése
van!
Mózes 4. könyvében, ugyan Káléb és Józsué, akik szintén a
kémek között voltak, és bejárták az ígéret földjét, igyekeznek emlékeztetni a népet Isten ígéreteire és
múltban is tett csodáira – a nép a félelem és a rettegés érzéseinek adja át
magát. Nem mernek elindulni!
A másik történetben azonban Dávid
nem vár arra, hogy mit gondolnak mások. Igazán, meg sem kérdezi őket! Megjelenik a csatatéren és ezt mondja: „Ki ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni meri az élő Isten
seregét?” (17,26) Senki más nem beszél Istenről, Dávid viszont nem beszél másról csak Istenről. Nem
cseveg a csatáról. Nem latolgatja az esélyeket. „Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog
menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is.” (17,37) Dávid látja azt, mit
mások nem, és nem hajlandó látni, amit mások látnak. Dávid Istenre szakosodott.
Természetesen látja az óriást, de Istent
hatalmasabbnak látja.
Dávid összesen két megjegyzés
tett Góliátról, és egyetlen kérdés sem foglalkoztatta vele kapcsolatban. „Ki ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy
gyalázni meri az élő Isten seregét?” (17,26). Nem érdeklődött Góliát
szakértelme, éveinek száma, társadalmi állása vagy IQ-ja iránt. Nem kérdez
semmit ellenfele dárdájának súlya, pajzsa mérete vagy páncéljának anyaga felől.
Egyetlen gondolatot sem veszteget rá, ám annál többet gondol Istenre. Ha
elolvassuk, mintegy 9x beszél Istenről.
Az Istennel foglalkozó gondolatok 9:2 arányú többségben állnak a Góliáttal
foglalkozó gondolatokkal szemben. A mi
gondolatainkban hogy van ez az arány?
Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet
ellenünk? (Róma
8,31)
Felhasznált források:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése