Lányomnak

Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
hogy szállj.
Erőseket, mint a karvalyé,

hogy a szabadság magasságában
könnyű szárnyalással lebegni tudj,
és siklani az élet színein át.
A csendben meghallani a szelet,
és minden szót, melyből mesék születnek.
Emlékezz erre, és élvezd a repülést
a tenger felett, a fűszálakon át,
sőt - miért is ne?! -,
akár széttépett álmok között,
mert mindennek, még a zúzmara
jegének is értelme van.
Erős szárnyakat szeretnék adni neked,
hogy leküzd a távolságot,
a port, mely a szívedet szorítja,
és mindazt, mi aranynak látszik,
de amely valójában nem az.
Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
sűrű pelyheset,
hogy megóvjon, ha elvétenéd a repted,
és ha le is zuhansz, ne essen bajod.
Íme hát a szárnyak, melyeket adni szeretnék neked,
de nem lehet,
mert csak te vagy, ki magadnak őket megteremtheted.

(Ornella Fiorini: Lányomnak)