Pocsolyába léptem… miattad vagyok még itt!

-

Ott, 2000 évvel ezelőtt, a Bethesda tó mellett, egy beteg, aki 38 éve bénán fekszik, várva a gyógyulásra, egy megdöbbentő kérdésre, megdöbbentő választ ad!

Arra a kérdésre, hogy „Akarsz-e meggyógyulni?”, nem azt válaszolja, hogy „Igen!”, hanem elkezdi vádolni a körülötte levőket: „Uram, nincs emberem!” Mintha nem is a kérdésre válaszolna. Mintha másokat okolna, vádolna betegségéért. Mintha más lenne a hibás az eddig megélt, vagyis nem megélt életéért.

Oh, milyen sokan tesznek így ma is! Milyen sokan vannak, akik másokat okolnak saját kudarcaikért, sikertelenségükért. A belátás nélküli férj, a némaságba zárkózott feleség, a mindenbe beleszóló anyós, a nevelhetetlen, neveletlen gyerek, az anyánk vagy az apánk, a szerencse, az online világ, a körülmények, a bank, a főnökünk, fájdalmas örökségek… - mindig találunk valakit, vagy valamit, akit hibáztassunk. Mindig más a hibás! És szívesebben is okolunk másokat, mint szembenézzünk azzal, hogy mit rontottunk el mi magunk, hol van a mi felelősségünk életünk folyásában.

De több is van ebben a mondatban, mint mindig mások hibáztatása! Benne van ennek az embernek minden magánya, fájdalma, láthatatlansága, semmibevétele, reményvesztettsége is. Ott van 38 éve sorstársaival, ugyanarra a csodára várva, mégsincs egy barátja sem, vagy segítsége, aki ott állna mellette.

Ez az ember, talán korunk legnagyobb krízisélményét fogalmazza meg, a Jézus kérdésére elhangzó mondatban „Uram, nincs emberem!” A ma embere magányos. Bár nagyon sok kapcsolata van az online világban, mégis a személyes kapcsolatok terén hatalmas hiányosságokkal küzd. Gyökössy Endre (1991) nagyon találóan fogalmazza meg ezt a problémát: „lassan már mindene lesz a ma emberének, csak embere nincs, akihez szóljon, aki megszólítsa, akit felkereshetne, aki meghallgatná.”[1]

Mindenki siet, senki sem ér rá,

halaszthatatlan élnivalója van.

Csak dédike ül csendesen a napon,

vele lehet beszélgetni. De süket.

(Ágai Ágnes, kortárs költő)

Óriási lett a Bethesda tava, amely mellett egyre több ember nélküli ember tengődik, várva azt, hogy megszólítsák, hogy ráfigyeljenek, hogy meghallgassák!


[1] GYÖKÖSSY Endre, Életápolás – Vallás- és családlélektani esszék és tanulmányok, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1991, 19.



Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Átköltözött a blog

-
Kép
Szeretettel osztom meg, hogy a 'blogot' átköltöztettem a webnode felületére. Az új oldalon minden eddig megosztott történetet, imádságot, gondolatot megtaláltok. A neve: Faith fulness  Egy kis szójáték lett az új blog neve, amit nagyon régóta megálmodtam, de valami miatt most szántam rá magam. A most kapható önismereti könyvek piacán nagyon elterjedté vált a MINDFULNESS, ami a tudatos jelenlétről szól, és ami a nyugodtabb, boldogabb élet reményével kecsegtet. Nos számomra a nyugodtabb és boldogabb életet Isten és a hit adja, ezért bátorkodtam megalkotni az én kis szójátékomat, a FAITH FULNESSt.  Az oldalt itt találjátok:  https://faith-fulness.webnode.hu/ Ha gondolod, tarts velem! :)
További információk

Mindennek megszabott ideje van

-
Kép
" Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt." (Préd 3,1) A történet a vidéki Kínában játszódik, sok évvel ezelőtt. Egy meleg, fülledt napon a rizsföldeken dolgozó parasztok arra lettek figyelmesek, hogy a közeli folyó, ami éppen áradásban volt, valami nagy dolgot sodor magával. Közelebb mentek a parthoz, és csak ekkor vették észre, hogy egy idős embert ragadott el a víz. Kiáltozva szaladni kezdtek a part mentén, ám esélyük sem volt, hogy kihúzzák az öreget, aki viszont szemmel láthatóan életben volt, mégsem tett semmit, hogy partra jusson. Nem úszott, nem kapálózott, segítségért sem kiáltozott. Hol felbukkant a feje, hol eltűnt a hullámok alatt, és úgy tűnt, mintha nem érdekelné sem a háborgó folyó, sem a segítségére igyekvő emberek. A parasztok egy darabig követték őt a parton szaladva, ám a vad sodrás egyre jobban eltávolította tőlük az idős embert, míg végül elveszítették szemük elől a sodródó testet. Így hát feladták a harcot, é...
További információk
-
Kép
Mózes 2. és 4. könyvében arról olvasunk, hogy az Isten által választott nép az Egyiptomban töltött 400 év után ismét elindul Isten szavára, és  a 10 csapás, a Vörös tengeren való átkelés után nemsokkal végre ott áll az Isten által ígért föld, Kánaán  földjének küszöbén. Isten parancsára Mózes tizenkét kémet küld ki ennek a földnek a felderítésére. Amikor viszont ezek a kémek visszatérnek, csak ketten vannak tele reménnyel. A többi tíz pedig minden lehetséges módon megpróbálja lebeszélni a népet és a vezetőket arról, hogy elinduljanak és elfoglalják Kánaán földjét. „ De óriások ” is laknak azon a földön. " De… ez a kicsi kétbetűs szó, és az, ami általában utána következik, több embert tartott már vissza, mint bármi más. Mert ezután a kicsi kötőszó után általában azok az okok állnak, amelyek biztosan elveszik majd a kedvet attól, hogy az ember bárminek is nekikezdjen. Az óriások!" ( https://www.teso.blog/2020/04/24/oriasaink/ ) Vagy szintén az Ószövetségben ott van Saul h...
További információk