Isten és én, amikor csak Ő számít
Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón vidékére. És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltozott: Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek! Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá a tanítványai, és kérték: Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik. De ő így felelt: Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: Uram, segíts rajtam! Jézus erre így válaszolt: Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak. Az asszony azonban így felelt: Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! És meggyógyult a leánya még abban az órában. - Máté evangéliuma 15, 21-28
------------------------------
A negyedik, és egyben utolsó elem pedig az, hogy ebben a helyzetben pedig az asszony Jézusra figyel, és semmi másra. Csak Jézusra figyel, az ő történetére, arra, amit Jézus mond, és ami az ő szándéka. Belép ebbe a történetbe, de a figyelme nem a gyermekénél és nem saját magánál van.
Az asszony nem lenyeli azt a ’sértést’, amit Jézus mond neki, nem arról van szó, hogy számára annyira fontos a gyermeke, hogy ezért képes önmagát zárójelbe tenni, önmagától elvonatkoztatni. Ez a történet sokkal szebb ennél! Azért, mert ez az asszony nem gondolja sértésnek Jézus szavait! Teljesen benne van abban a világban, amit Jézus közvetít felé. Ott pedig megtalálja a helyét, meg a gyerekének a helyét is. Tehát a figyelme Jézusra és Jézusnak a szavára összpontosul.
Ezzel pedig megteremeti maga számára azt a lehetőséget, hogy ne záródjon bele a saját fájdalmába, a saját bajába, a saját nyomorába, abba, hogy ő milyen szerencsétlen. Gondolhatná: Nemcsak, hogy szerencsétlen ő, szerencsétlen a gyermeke, és még Jézus is így beszél hozzá. A figyelem összpontosítása egy ilyen helyzetben kulcsmomentuma az erős hitnek.
Egy nagypapáról mesélte a családja, aki már nem él. Az első világháborúban először elvitték olasz hadifogságba –egyébként mérnök ember volt -, ezt a hadifogságot arra használta fel, hogy megtanuljon olaszul. Miután onnan hazaverekedte magát, a háború után elvitték az orosz hadifogságba, ahol az időt azzal töltötte, hogy megtanult oroszul. Majd pedig arra gondolt, hogy a tizenhat óra napi munka után még marad egy kis ideje, akkor pedig egy cellatársától, aki éppen finn volt, tőle megtanult két év alatt finnül. Amikor hazajött, akkor a gyerekei úgy emlékeztek rá, hogy egyetlen rossz szót nem mondott ezekről az évekről, hanem azt mondta, hogy fantasztikus, hogy ő mennyi helyre juthatott el.
Gyökössy Endre verse annyira ugyanezt fogalmazza meg!
„Árnyék mögött fény ragyog,
nagyobb mögött még nagyobb,
amire nézek, az vagyok.”
Ez az nagyapa meg tudta keresni a borzasztóban is a jót, ami célt ad az életének. Ez az asszony tudott Jézusra tekinteni, ki tudott lépni a fájdalmából, gyermeke matti aggodalomból, és mert Jézusra figyelni! Vagy ott van Edith Eva Eger, akinek pár órával az édesanyja kivégzése után az előtt a Mengele előtt kellett táncolnia, aki délelőtt megölte az édesanyját. ((Nézzétek meg a vele készült ON THE SPOT riportot, vagy a könyvét is nagy szeretettel ajánlom, aminek címe: A döntés)) Hogyan voltak rá képesek? Úgy, hogy ezeknek az embereknek az életében kulcsmomentum az, hogy képesek a figyelmüket nem a saját sorsuk nyomorára összpontosítani.
Örkény István amikor hazaérkezik a munkatáborból, akkor meséli el a következőt: „A Lánchídtól elindultam hazafelé, az Oktogonon ért először a varázs, elakadt egy fás kocsi. A kocsis nem verte a lovát, szitkozódni is csak egy kicsit szitkozódott, a lovát, Krisztust és az anyánkat emlegetve, inkább csak bemelegítésként. Aztán ránk nézett és így szólt: Na, toljuk meg! És megtoltuk. Egy úr a foga közé vette az aktatáskáját, és egy szőke kisasszony magas szárú cipőben és fátyolos kalapban nekidőlt a kocsinak, és azt mondta: Hórukk! Még sosem hallottam ezt egy ilyen szőke lánytól, jobban megörültem ennek, mintha azt mondta volna, hogy szeretlek. Beültem egy taxiba és megmondtam a sofőrnek a címet. Megmondtam, hogy a kapunál kell várjon, amíg felmegyek a családomhoz pénzért, addig meg lent marad a bugyor. Bólintott. Meddig tetszett odalenni? – kérdezte. Megmondtam. A család megvan? – érdeklődött. Mondtam, hogy meg. Egy mama, ugyebár? –érdeklődött gyöngéden. Mondtam, igen. Nőtestvérek is vannak, ha szabad kérdeznem? Mondom, van egy húgom. Erre megkért, hogy följöhessen velem. Minek? – Kérdeztem. Tetszene elől menni, én pedig szépen a háta mögött vinném a bugyrot a kezemben. Megkérdeztem, hogy mire jó ez? Elbírom a bugyrot magam is. Hát tetszik tudni, rettentően szeretném hallani, ha majd sikoltoznak asz asszonyok. Csakugyan feljött énvelem, ott állt a hátam mögött, abban a rettentő kavarodásban, kiabálásban és csókolózásban, szerényen, mint az életmentők. Erős a gyanúm, hogy őt is össze-vissza ölelgették abban a hitben, hogy velem együtt volt fogoly. Amikor fizetésre került a sor, nem fogadott el pénzt. Anyámnak és húgomnak kezet csókolt, én az ajtóig kísértem, és amikor kezet fogtunk, éreztem először, hogy itthon vagyok.”
Tehát a mélységes hit jellemzője az, hogy látszólag ezeket a morzsákat, amelyek az átlagember számára tökéletesen észrevehetetlenek, jelentéktelenek, értéktelenek, érdektelenek, azt észreveszi! Lehet ő egy Örkény István, egy taxisofőr, egy Edith Eva Eger, egy névtelen nagyapa, meg akárki lehet, akár te is!
Az asszony nem azt mondja Jézusnak, hogy én ezt akarom, én így szeretném, én ezt így hiszem, énnekem te ezt ígérted, és az összes többi, ha mondjuk a saját imádságainkat vesszük. Meglátja a morzsát! Talán ez itt a lényeg. Az egész történetnek egy bizonyos szempontból a kulcsa, hogy képes meglátni a morzsát. Jézus nem az automata, aki kiadja a gyerekének a gyógyulását, hanem Jézus és az asszony egy élő, eleven találkozásban vannak. És innen indul el a gyógyulás!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése